...az új tömeg minden különleges indok nélkül eredendő és állandósult állapotnak tekinti az élet korlátlan szabadságát. (...) Elégedett önmagával úgy, ahogy van. Hajlik rá -minden hiúság nélkül, naivan, a világ legtermészetesebb módján-, hogy önmagában mindent elfogadjon és helyesnek tartson, legyen az vélemény, vágy, elfogultság vagy ízlés dolga. Miért is ne tenné, ha mint láttuk, semmi és senki nem ébreszti rá, hogy másodrangú, hogy nagyon is korlátozott ember, aki nem képes megalkotni, se megtartani azt a rendet, amelytől oly gazdag és boldog az élete, s amelyben megerősítést nyer a személyisége? (...)
A kiválasztott vagy kiváló ember ellenben alkatánál fogva belső szükségét érzi, hogy egy rajta kívül és felette álló mértékhez folyamodjék, s azt készséggel szolgálja. (...) Ha véletlenül nincs mit szolgálnia, nem találja a helyét, és újabb, még nehezebb, még igényesebb célokat állít maga elé, s azok igájába áll. Ez hát a fegyelmezett élet- ez a nemes élet. A nemességet az igényesség, a kötelességérzet határozza meg, s nem pedig a jogok.
(pp. 89.-90.)
A nemesség számomra az igyekvő élettel azonos, amely önmaga tökéletesítésére törekszik, s amely igyekszik túllépni azon, amit elért, s önmagának kötelességként és igényként kijelölt célok felé halad (p.92.)
