Bevezető megjegyzés: Az eddigi idézetek főleg a világhoz, a világ megéléséhez való inautentikus, minden egyénitől mentes viszonyt írtak le. Martin Buber a hitelesség felől közelíti meg az emberi viszonyt. A "szerelem" és "barátság" szavak értelme mára annyira eltorzult (amennyiben hiányzik belőlük a kötődés eleme), hogy talán érdemes elgondolkodni Buber meglátásain.

Terminológia: Buber sajátos nyelvet használ; műve középpontjában az Én, Te, Ő, Az szavak állnak. Ezek közül a Te az Én-nel hiteles viszonyban álló másik embert jelenti, Ő az, aki csupán egy másik ember a sok közül, míg az Az kifejezés minden olyan objektumra használatos, amelyekkel nem állunk semmféle élő jellegű viszonyban (mint pl. a tárgyak).

***

A világ kétarcú az ember számára, amiként kétarcú az ember magatartása a világban. Az ember magatartása kétarcú, amiként kétarcú az alapszó, amit mondani képes. Az alapszók nem szavak, hanem szópárok. Az egyik alapszó az Én-Te szópár. A másik alapszó az Én-Az szópár, ahol az Az helyett Ő is állhat, anélkül, hogy az alapszó megváltoznék. Így hát az ember Én-je is kétarcú. Hiszen az Én-Te alapszó Én-je más, mint az Én-Az alapszó Én-je. (...)

Mikor az ember azt mondja: Te, az Én-Te szópár Én-jét is kimondja. Mikor az ember azt mondja: Az, az Én-Az szópár Én-jét is kimondja. Az Én-Te alapszót csak egész lényével mondhatja az ember. Az Én-Az alapszót sohasem mondhatja egész lényével az ember.(...)

Aki azt mondja: Te, az nem valamely tárgyat vél. Mert ahol valami van, ott másvalami is van, minden Az más Az-zal határos, Az csak azáltal van, hogy másokkal határos. Ahol azonban azt mondjuk: Te, nincsen másvalami. A Te nem határos. Aki azt mondja: Te, annak nincsen valamije, annak semmije sincs. De a viszonyban áll.