A tömeg az "átlagember". Így ami korábban merő mennyiség volt -a sokaság-, most egyfajta minőségi meghatározássá válik: ez a közös tulajdonság, az, aminek nincs társadalmi meghatározottsága, az embert jelenti, amennyiben az nem különbözik társaitól, hanem önmagában egy általános típust ismétel meg. (...) Mindenki tömegnek számít, akinek nincsenek sajátos szempontjai önmaga -kedvező vagy kedvezőtlen- megítéléséhez, s úgy érzi, hogy olyan "mint mindenki", és ez nem nyomasztja, hanem nagyon is kedvére van, hogy másokhoz hasonlónak érzi magát. (...)
Amikor a "kiválasztott kisebbségről" beszélnek, a megszokott állnok szóhasználattal gyakran kiforgatják a kifejezés értelmét, mintha nem tudnák, hogy a kiválasztott ember nem afféle nagyzoló, aki mindenkinél magasabbrendűnek képzeli magát, hanem az, aki önmagától többet követel, mint másoktól, még ha magas követelményeinek nem is tud megfelelni. Nem kétséges, hogy az emberiséget a követlezőképpen lehet a legradikálisabban két részre osztani: az egyik csoportba tartoznak azok az emberek, akik akik sokat követelnek maguktól, és szüntelenül nehéz feladatokat és kötelességeket vállalnak, a másikba pedig azok, akik semmilyen különleges követelményt nem támasztanak magukkal szemben, akik úgy élnek, hogy folytonosan azok akarnak maradni, akik, nem igyekeznek tökéletesíteni önmagukat, és akik akár a bóják, ide-oda sodródnak (pp.44-45.).
Korunknak az a jellemzője, hogy a közönséges lélek nemcsak tudatában van közönségességének, hanem van mersze, hogy jogot követeljen a közönségességnek, és mindenütt azt érvényesíti (p.48.).
